pontosan ezt érzem a fenti képeket látva:
amikor 17 éves voltam, '94-ben, és a keceli diszkóban műbőr motoros dzsekiben, kopott-szakadt márvány farmerban, pánktaréjjal jelentem meg, bizony mély megvetéssel paslogtak rám a szálkoptatott ripléj farmeros diszkó arcok. aztán elröppent egy évtized és ugyanazok az arcok azóta már (még mindig) műbőr dzsekiben, kopott-szakadt márvány farmerban, és szolid kis pánktaréjjal járkálnak dolgozni. (a napszemüveget is csak azért hordják, gondolom, mert az iskolában geciztek a szemüvegesekkel).
örülök, hogy ez most menő, mert tényleg szépek ezek a minták, és annak is örülök komolyan, hogy végre nem csak az én bőrömön látni már magyar népi motívumokat.
olyan ez most nekünk kábé, mint a japóknak lehetett a múlt század derekán, amikor a Nyugat felfedezte magának a "szamuráj-kultúrájukat" amit a nyolcszázas évek végétől egy császári parancs betiltott. a japánoknak ettől a felfedezéstől akkor megmenekült az évezredes hagyományrendszerük, sőt kilépett a szigetországból és meghódította a világot.
ez esetben annyi csak a különbség, hogy nálunk egyáltalán nem üldözték a népi kultúrát, sőt inkább államilag tolták is erősen a népdal-néptánc, általában az egész néprajzos vonalat, valamiért mégsem volt ez eddig elég cool az urbánus fiatalság számára. a legutóbbi évekig inkább fitymálkodva hippinek néztek mindenkit, aki ezt a vonalat ruházkodásába beemelte, alighanem azért, mert valóban csak a hippik hordtak népi mintákat.
mindegy is, hamilton, button és nicole kidman villantása után úgy érzem, most már nem csak a nyugdíjas nyugati turisták fogják vásárolni a magyar mintás bármiket, hanem a hazai fiatalok is.
