két hónapja már, hogy alig szívok. nem, hogy nem minden nap, de talán ha négy alkalom volt azóta, hogy szipogtam, pedig sziget is volt közben - ráadásul abból három alkalommal éppen, hogy csak beleszagoltam.
nem erőszak hatására, abszolút nem kényszerből van így, nem is valami óriási megfeszített erőlködés eredménye ez - már, ha eredmény lenne egyáltalán a valaminek nem csinálása. maradjunk annyiban, hogy jellemem, egóm, hívjátok aminek akarjátok, fejlődése során elértem oda, ahova mondjuk minimum öt éve kellett volna. ja van ilyen, hiába jutok általában pillanatok alatt dűlőre mások számára nehezen megszülető döntésekkel, van pár topic az életben amiben fájdalmasan lassú tudok lenni.
visszafelé nézve persze mondjuk mindig megtalálom ebben a kurva nagy erdőben a helyes ösvényt és eljutok oda ahova el kellett jutnom, csak a néha irreálisnak tűnő hosszúságú vargabetűk sokasága utólag érthetetlen. na, ez meg pont nem igaz, utólag már mindig érthető mi miért, és miért úgy történt, ahogy. természetesen éppen a felesleges kanyargás közben, amikor nincs meg a helyes irány, akkor nem veszek észre semmit az egészből, de hébe-hóba azért felsejlik: mintha ezt a fát már láttam volna. ezt meg olyankor inkább nem hiszem el magamnak, mert úgy gondolom, csak a szemem rossz, és valószínűleg úgyis csak elbambultam, ahogy szoktam, vagy szimplán csak nem figyeltem eléggé, mert igazából annyira azért nem érdekelt.
mondhatnám, hogy a párkapcsolati, meg a munkahelyi váltásaim is ezekből az eltévedésekből következnek, hogy az életmódom baszott el mindent, de én úgy látom, hogy a fűszívás háttérbe helyezése, -helyén kezelése- volt az, ami ezeket előidézte. el kellett jönnöm, ki kellett lépnem konkrét szituációkból ahhoz, hogy végre elszálljon a zöld köd az agyamból, és tizen+ év után újra megtapasztaljam tisztán a világot.
bár még csak igazán kis ideje változtattam, máris vannak ezzel kapcsolatban érdekességek. a legelső az volt, hogy pár hét után képes voltam például emlékezni, ami biztos nem nagy szám az emberek nagy részének, de nekem igazán nagyszerű élményt jelentett, hogy mondtak valamit, és akár még órákkal később is képes voltam a kapott információt magamtól felidézni, sőt, azóta mintha a 'háttérben futtatott kereséseim' is felgyorsultak volna -tudod, amikor úgy gondolkozol valamin, hogy közben valójában mással foglalkozol, majd egyszer csak beugrik az eredeti kérdésedre a válasz. meg szoktam újra álmodni, vagyis inkább normálissá vált, hogy szinte minden reggel emlékszem az álmaimra, ez utóbbinak mondjuk nem mindig örülök, mert néha -pl ma éjjel- kifejezetten kellemetlen sztorikat kreál az agyam, de bízom benne, hogy hosszú távon ez is csak építeni fog.
hasznos előny még, és ennek örülök talán a legjobban, hogy visszatérőben az öncélú kreativitásom. a nem munkával, vagy csajommal töltött időben jelenleg pl egy olyan projectemet folytatom, amit tavaly kitaláltam, majd az első lépés megtétele után inkább csavartam egyet örömömben, és azóta is úgy áll(t). például nem csak agyalgatok, hanem ténylegesen ceruzával papírra rajzolok. mondjuk a vázlatokban heverő könyvemmel még nem tudtam elindulni, az írási kedv úgy tűnik nehezebben jön vissza, de azt kívánom legyen ez a most leírt pár sor az első lépés afelé :)
