(warning! gusztustalan, gyomorforgató részletek fordulhatnak elő az alábbi szövegben!)

betegnek lenni szar.

ezt onnan tudom, hogy beteg vagyok. szerdán hazajöttem melóból kettő körül, mert nonstop hányingerem és fosáskényszerem volt. a villamoson már majdnem kidobtam a taccsot, de az udvariasan megvárta amíg hazaértem. akkor rögtön kiraktam az aznapi betétem nagy részét, három izmos részletben, oly' hangokkal kísérve, amitől szomszédaink elafánttámadásra gyanakodhattak.
innentől nem volt könyörület.
kb este tízig olyan félóránként hánytam vidáman üvöltve, a köztes időben pedig vagy vagy barna vizet pisáltam a seggemből, vagy az ágyban fetrengtem. volt két durva broáf utáni begörcsölésem is, csak, hogy ne legyen uncsi a buli: egyszer a vádlim kényszerített falkaparós hörgésre, előtte meg a két öklöm merevedett be olyan komolyan, hogy percekig nem tudtam kinyújtani az ujjaim, sőt, miután a jobbkezem úgy-ahogy kinyílt, azzal nem tudtam kifeszegetni a balt elég sokáig. persze 39°C fölötti lázam is volt.
csóró timi többször is orvost akart hívni, de amennyire tőlem telt tiltakoztam, mert az orvostól én félek. ezért nonstop ügyeletet tartott szegénykém felettem, gyógyszert hozott, borogatott, teákat kaptam (este már elég jó illatú volt -legalábbis számomra- a hányásom, mert igazából már csak a teát tudtam kiadni) meg krumplit, meg reszelt almát, amik valszeg az életemet menthették meg.

tegnap már csak a fosat maradt, meg a hihetetlenül megterhelő, végtelen fekvés. ami örömteli volt az az, hogy csirkehúslevessel bővült a menüm.
mostmár egész tűrhetően vagyok, leszámítva, hogy egy papírzsepi megemelése is teher, meg a szagom is iszonytató, de hát még csak tusolni sem tudtam eddig.

viszont a bulémiások módszere működőképenek tűnik: hasam laposabb, mint valaha :)