követelem, hogy tanítsák már általános iskola alsóban, heti több
órában a véleménynyilvánítás gyakorlását, akár valami médiaórán, vagy
állampolgári ismereteken (van ilyen egyáltalán?) belül!
napi szinten
(néha több órát) olvasok blogokat, fórumokat, és elképeszt, hogy
gyakran még mindig mennyire alkalmatlan ez a médium a konstruktív
vitázására. sokan ugyanis alapjaiban nincsenek tisztában néhány
dologgal a véleménymegosztás, a vita, meg általában a gondolkodás
terén.
nem elég az, hogy az emberek zöme nem hajlandó még erős
unszolásra sem több szempontból körbejárva, neadjisten a 'másik oldal'
érdekei szerint is vizsgálni egy-egy témát, a metakommunikáció hiánya is
óriási gátemelő tényező. komolyan nehéz néha írásban, főleg egy
párbeszédszerű komment-vitában nem félreérthetően fogalmazni, nemcsak
az irónia, vagy az "inverz" beszéd kifejezhetetlen sokszor, de a
testbeszédet, az arckifejezéseket, vagy egyszerűen csak a beszédhangból
kiérezhető többlet infót sem tudjuk hiánytalanul írásban átadni. (a
helyesírás más tészta, azzal itt most nem foglalkozom) épp elég gond
lenne ez, ha az a nagy-nagy agyatlanul hőbörgő sokaság nem rontaná ezt
még jobban.
van néhány, tipikusan az ordító ostobaság folyamányaként
képernyőre kerülő típus-komment, amik eltűnését, és a hozzászólások
élvezeti értékének növekedését hozná szerintem, ha oktatnák
valamennyire a gondolkodást, meg a netes viselkedés normáit. kedvenceim
ízelítőül, hogy lássátok mire is gondolok:
"csinálj jobbat, aztán mondjad"
ez minden értelmetlen hozzászólás alfája és ómegája. A Mondat, Amire Nincs Mit Írni Tovább.
bár vannak rá ellenmondások ('attól, hogy nem tok tojást tojni, még meg
tudom állapítani, hogy büdös-e', stb), de igazából mind hasztalan az AMANMÍT-bevető barom ellen, ugyanis túl egyszerű ő ahhoz, hogy a végsőkig elfogult rajongása mögött el is gondolkodjon bármin.
"nem mondtad, hogy szerinted"
régen
ezen tudtam a legjobban kiborulni, de talán-talán már kiveszőfélben van
ez a fajta irgalmatlanul buta, ám alkalmazója által mindvégig tökös
kifogásnak hitt fasság.
drága, egyetlen kommentelő társam! amíg
nem jelölök meg forrást, hogy kitől származnak a szók, miket legépelek,
addig azok az ÉN VÉLEMÉNYEMET tükrözik. még az is lehet, hogy mástól
vettem őket kölcsön, úgynevezett tanulás, vagy művelődés során, de
amiket leírok, azok az én gondolataim, tehát difoltban mindenki
"szerinte" mondja.
"biztosan nem rosszak, hiszen eladtak belőle egymilliót, annyian NEM tévedhetnek"
muahaha. jól van kisfiam, leülhetsz.
van
az emberben egy olyan relé, hogy amikor birtokba vesz valamit (akár
csak rajongás útján is) onnantól azt akarja érezni, hogy az nem lehet
rossz, mert akkor magát érzi talán gyengének, hibásnak, nemtom, nem vok
pszichológus, de mindenképpen magával azonosítja a birtokolt valamit.
tessék ezen szépen felülemelkedni, és belátni, hogy követhetünk el
hibákat, és/vagy ami nekünk nagyon tetszik, az másoknak lehet, hogy
rohadtul nem. szarni le, hogy ki mit gondol, ha mi akarjuk, és jónak
tartjuk szeressük, de ne védjük meg tök feleslegesen, debil módon
minden áron! főleg, hogy nincs is kitől megvédeni...
"az író nyilván nem is ért hozzá, (...)"
ez
egy nagyon kedves kis baromság (persze valójában fájdalmasan szörnyű).
néha biztosan van jogalapja, biztos írnak emberek olyan dolgokról,
amikhez nem értenek, de! egy így kezdődő mondat kizárólag akkor íródik
le, ha valamely író/kommentelő negatív színben tünteti fel az adott
művet/témát/kommentelőt/akármit. sohasem hangzik el viszont, ha dicséri
ugyanazt! nyilván akkor éppen ért hozzá.
háhá! tehát aki dicsér valamit, az szakértője a témának, aki meg nem, az lelketlen ámátőr.
van még egy apróság, ami nehezen megy sokaknak: a kritika kezelése.
először
is: a kritikus a saját véleményét írja valamiről. ő rendszerint egy éleseszű, a
témában is, meg általában jól képzett valaki, ezért képes arra, hogy
megfogalmazza gondolatait a vizsgált bármiről. na, mármost, minden kritikus ember(!), s mint
ilyen rendelkezik egy darab úgynevezett ízléssel. NEM az hát a kritikát
olvasónak a feladata, hogy megőrüljön mindég, amikor valaki szerinte
rosszat ír kedvencéről, hanem hogy megtalálja azt a kritikust, akinek
ízlése valamelyest lefedi az övét. így majdhogynem garantálható, hogy
számára HASZNOS véleményt fog fogyasztani, hisz a jól megválasztott
kritikus immár közel az ő szemszögéből közelít az eseményekhez, mikről
az olvasó olvasni kíván. persze tudom, ehhez megint csak olvasni,
művelődni, újságokat, blogokat, fórumokat kipróbálni szükséges, szóval
ez sem megy rögtön, ahogy semmi sem, aminek később értéke lesz
számunkra.