szombaton volt malac lagzija, aminek kapcsán életem legfurább nyarán azzal
is szembesültem, hogy valószínűleg rajtam kívül mindenkinek több rokona
van, mint barátja/haverja1. most összeszámoltam, 13 rokonom van, de
akkor már zoty apját is belevettem, meg pei/duncan anyukáját és öccseit
is. mindegy. a lényeg, hogy az is feltűnt, hogy elég furán áll az
életem.
kerek egy éve nincs pl állásom, és gyakorlatilag ugyanannyi ideje2
csajom sincs. jelenleg az első tény sokkal jobban kikészít. ami fura kellene
legyen, mert egyfelől utoljára 17 éves koromban volt ilyen, hogy csaj
nélkül nyomultam, másfelől meg pei szerint nálam egy egy éjszakás
kaland is 6 évig tart. ami persze így szó szerint nem igaz, de mivel e
kiszólás valójában azt mondja, hogy én sokkal jobban szeretek nővel
élni, mint nem, ezért ez makszimálisan bölcs észrevétel részéről.
tippem szerint most ilyen komatikus állapotban vagyok: már igazából
felfogtam, hogy É.Sz. teljesen lemondott rólam, ám alighanem a
mostanában engem uraló közel végtelen3 derű miatt ezt
elfogadni nem képes az agyam, de szomorkodni sem enged, mintha tudna
valamit amit én nem, ami ugye eleve lehetetlen, mert én vagyok odabenn.
hahóóó, én vagyok ott? szóval annyira nem kell mindenáron, hogy legyen valakim, és mondom, megdöbbentően élvezem ezt.
szóval ez az állástalanság szar. de amire
ma flesseltem rá, az mennyire szar má', hogy a testvéreimtől végtelen
messzire eltávolodtam. zottyal igazából csak kiskorában röfögtem, mert
én pont akkoriban váltam le a femiliről, amikorrá már kezdett önálló
személy lenni, de a faszom, ez olyan béna, hogy itt vagyunk újra egy
fedél alatt, és semmiről nem kommunikálunk, de tomával is olyan fura
amikor ritkán találkozunk, meg egyébként is, kurva keveset érintkezünk.
de nem is tudok nekik nagyon mit mondani, és nem tudom miért nem.
nagyon sok éve nem volt együtt semmi közös jó, vagy közösen átélt szar
velük.
ok, tényleg rossz, hogy egy éve a kutyának sem kellek,
mint munkaerő, de anyámnál lakni jelenleg talán a mindennél szarabb
dolgok
legszarabbika. nincs melóm - egye fene! nincs kocsim - sose kellett!
de, hogy anyámnál lakom 32 évesen a régi szobámban? - hagyjá má'
Lúúúúzer! sokszor erősen lehúzza az amúgy szimplán unalmas falusi
száműzetésem, amiben időnként még mindig találok szórakoztató dolgokat,
mint pl a sportolási és ivási lehetőségek végtelen tárháza, de azért
mennék már vissza pestre. állásba. el.
1: természetesen tudom, hogy nem, de annyira béna, hogy ezekre az eseményekre inkább hívják meg a semmit sem számító sosem látott véglény rokonaikat, mint a saját pajtijaikat a népek
2: ugyan hivatalosan valamikor szeptember végén dobott ki É.Sz., de
utólag látva a történéseket már tudom, hogy gyakorlatilag már a bulgáriai nyarálása -nekem sziget,- alatt szép
csendben kimúltunk
3:
majdnem tökéletesen általános jelenség lett nálam a jókedv és derű,
azért néha egy-két nap furán búskomor vagyok, de még azokban az órákban
sem kimoccanthatatlanul bánatos, inkább csak enervált.